2023-ban került a mozikba egy remek olasz film, amelyet a vígjátékrendező, Alessandro Bardani készített. A másfél órás mű első látásra csak egy bizarr jogi helyzetről szól, de ennél sokkal mélyebb „üzenete” van, minden korosztály számára.

A remekül fényképezett, jól felépített történetű, fikciós film alapja egy ma is létező olasz törvény, melynek az a lényege, hogy ha a gyerekről a kórházban lemondanak, akkor az csak 100. életéve betöltése után tudhatja meg a hivatalos szervektől, hogy kik voltak a szülei (szerencsére hazánkban ilyen rendelet nincsen). Az olasz jogszabály mögötti logika nyilván az, hogy sajnos nem egy gyermek keserű dühében nem feltétlenül jó szándékkal keresné meg a felmenőit, illetve az is, hogy ha a szülő így döntött, akkor ne sérüljön ez a joga.  

Bardani filmje arról szól, hogy egy 100 éves, de döntés képességének teljes birtokában lévő úriemberrel, Gustavó-val egy civil szervezet ki akarja járni a törvény módosítását, s ezért luxuskörülmények között elviszik Rómába, és ott ünnepélyes keretek között, egy miniszter jelenlétében akarják felbontatni vele az édesanyja nevét és legfontosabb adatait tartalmazó iratot. A férfi színleg belemegy ebbe, mert szeretne kimozdulni a szociális otthonból, ahol ugyan nagy szeretet veszi körül, de alapvetően nagyon unalmasan, inger szegényen él. Szeretné látni a tengert, és még jobban vágyik Rómába, hiszen fiatal korában sokáig élt ott feleségével (akinek csak a nevét tudjuk meg, s azt, hogy már nem él).

A Sergio Castellitto zseniális megformálásában megjelenő figura hamar észreveszi, hogy az alapítvány hozzá küldött fiatalemberével, Giovannival szinte bármit megtehet, hiszen ő van nyeregben: az alapítványnál mindenképpen szeretnék a törvénymódosítást elérni, így Gustavo azt kér, amit akar: elviszik egy gyönyörű tóhoz, luxus ételeket eszik és a legjobb szállodai szobákat kapja meg. Közben feltárul előttünk a nevelőszülőkkel felnövő fiatal útitársa élete is, akivel lassan egy nagyon mély barátságot kötnek.

Végül Gustavo ha nem is a megrendezett sajtóünnepen, ahol köszönettel visszautasítja a lehetőséget, de egy bár asztalánál megtudja édesanyja adatait, s fiatal barátja elviszi a temetőbe is, meglátogatni a sírját. Közben pedig az ifjú élete is rendeződik. 

A film a törvény abszurd problémájának bemutatása mögött sokkal mélyebb rétegekkel rendelkezik. Mindjárt például azzal, hogy Gustavo egyértelműen meg is fogalmazza az időskor „szabadság filozófiáját”: ő 100 évesen már biztosan semmi olyat nem fog csinálni, amit ő ténylegesen nem akar, és nem fogad el semmit, amivel nem ért egyet. Ez a szabadságfok lenyűgöző és példaértékű lehet a néző számára. Valóban nagyon fontos, hogy az idősebb ember ne váljék jó vagy rosszindulatú környezet bábjává vagy szolgájává. Ugyanazt a tiszteletet kell megkapnia, mint bármely más korosztály emberének, s figyelembe kell venni önálló akaratát.

Az érdekes, és gerontológiai szempontból is sok üzenetet hordozó film a Netflix oldalán is megtekinthető. Keressünk rá, remek és elgondolkodtató másfél óránk lesz!

Szerző: Dr. Jászberényi József főiskolai tanár, gerontológiai kutató, az Odaadó Támogató Szakértője